Orbán Felcsútra megy, de előtte odaszúr Magyar Péternek: „Így járnak a budai úrigyerekek”

2025. június 21. 17:48

A miniszterelnök a Harcosok Klubjában osztotta meg programját, dicsérte a Voks2025-öt, és üzent a Tisza Párt elnökének is.

2025. június 21. 17:48
null

Orbán Viktor szombaton a Harcosok Klubja zárt csoportjában osztotta meg követőivel, hogyan telik a hétvégéje – írta meg az Index. „Szombat, egész nap meló. Délelőtt a heti hátralékok ledolgozása. Délután készülés a jövő heti diplomáciai csúcstalálkozókra” – írta a miniszterelnök. Azt is hozzátette, hogy este hazalátogat:

Este végre irány Felcsút”.

A bejegyzésében kitért a Voks2025-re is, amelyet Magyar Péter „totális kudarcnak” nevezett. A Tisza elnöke szerint legfeljebb 600 ezer ember vett részt a kormány által indított véleménynyilvánító szavazáson. Orbán ezzel szemben „óriási sikernek” nevezte a kezdeményezést. Kiemelte, hogy több mint kétmillió válasz érkezett, és a számolás gőzerővel zajlik. Hozzátette, hogy a tegnap feladott levelek a jövő hét elején érkeznek meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza Párt „brüsszeli gazdáik kedvéért” semmibe veszi több mint kétmillió magyar véleményét. Arra biztatta támogatóit, hogy olvassanak „tanulságos cikkeket a Tisza-listáról”. Végül pedig újra odaszúrt Magyar Péternek:

Egyre nagyobb a baj odaát. Ha a budai úrigyerekek lenézik az embereket, így járnak.”

Ezt is ajánljuk a témában

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
juhus-61-62
2025. június 21. 22:26
kellemes családi boldogságot kívánok Önnek, Tisztelt Miniszterelnök Úr! bevállalom, hogy hasonló - ámde valóban őszinte - elismerést nem mindenki kaphat/bárkitől.. a KDNP frakció tisztességes partnerségét külön köszönöm. Áldást, békességet! a FIDESZ/KDMP nélkül MO, és az összes elcsatolt HONI rész talán immár nem is létezhetne, ami szörnyűség - még csak gondolati szinten is. ..
dryanflow-d
2025. június 21. 22:12
"Egyre nagyobb a baj...") -- "Szombat, egész nap meló. Délelőtt a heti hátralékok ledolgozása (majorság épül, gyorsított eljárással). Délután (miután Tung tung tung tung sahur beugrott ebédszünetben) készülés a jövő heti diplomáciai csúcstalálkozókra (hol háború, hol katonai művelet).” (🙄 a jóisten áldja meg, még nézni is tereh)
juhus-61-62
2025. június 21. 21:51
a címhez: OV tehetségén soha nem lesz képes kifogni holmi brüsszelm/p a korrupt eu bizottság is max égetheti továbbra is önmagát, de a HÁBORÚ szellemét tartsák csak meg ott Ny-Európával majd a genderista'migránspártiak (muszlimok?) fognak végezni. max. a végső ISTENáldást kérhetjünk rájuk
Tehetős Totó
2025. június 21. 21:36
Mazochisták azok mind. Minél jobban alázza- gyalázza őket, annál hüségesebbek lesznek a Svindler listások!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!